A motorosok a legtöbb balesetet általában nem egyenes útszakaszokon, hanem kanyarokban szenvedik. Ezért szokták a kanyarokat a motorosok legnagyobb ellenségének nevezni, hiszen gyakran még a legtapasztaltabb vezetőket is becsapja egy-egy túl éles kanyarulat. Nagyon sokféle kanyartípust megkülönböztetünk motoros szemmel, azonban az egyik legveszélyesebb, illetve amitől a legtöbben félnek, a szűkülő kanyar. Nyilván ezt nem szó szerint kell érteni, hiszen az utak nem szűkülnek vagy szélesednek, azok standard méretben várják az utazókat, a szűkülő kanyarok onnan kapták a nevüket, hogy olyan útszakaszt jelölnek, amelyek a nem megfelelő sebesség megválasztása miatt úgy tűnnek, mintha hirtelen beszűkülnének, ezáltal nem adnak elegendő helyet ahhoz, hogy a helyes íven tartsuk járművünket.

Azzal kapcsolatban, hogy éppen milyen kanyar is van előttünk, nagyon nehéz megállapítani, de van néhány praktika, amit a veterán motorosok is gyakran alkalmaznak. Az egyik, hogy a szemből érkező forgalmat hívják segítségül az adott kanyarív meghatározásához. Ezt onnan tudhatjuk – már amennyiben van szembeforgalom –, hogy a szembejövő autósok és motorosok milyen sebességgel érkeznek felénk. Ez az információ az agyban feldolgozódva nagy segítséget jelent a megfelelő kanyarív megtalálásában. Hatalmas segítséget jelenthet még a meghatározásban az út széle is, már amennyiben látszik a felfestés és nem egy utolsó kanyargós mellékúton motorozunk, ahol minden méter életveszélyes lehet – és nem csak a kanyarok! Az út szélén található felfestés úgy tud segíteni, hogy a közelgő és egyben nem belátható kanyarban minél közelebb van egymáshoz az út két széle, annál élesebb kanyarral lesz dolgunk. Amennyiben extra éles, mondhatni visszafordító kanyar következik – aminél alaposan le kell lassítani a motorkerékpárt –, akkor szintén az út széle árulhat el fontos információkat, hiszen amennyiben az út bal szélén található festékcsík túl gyorsan közeledik a jobb széléhez, és egy ponton össze is ér – pontosabban mindezt így láthatjuk a motorról –, azokban a kanyarokban érdemes akár 3-ba, vagy kettőbe is visszakapcsolni. Ilyen esetben ugyanis biztosan egy nagyon éles visszafordító vár majd ránk a fák vagy a dombok mögött.

Természetesen egy kanyar nem csak azzal jelenthet ránk veszélyt, hogy mennyire éles, vagy mennyire nem! A kanyarba behordott hordalékok legalább olyan veszélyesek tudnak lenni, amennyiben ugyanis ezekre felkészületlenül ráfutunk, abból nagyon könnyen bukás és baleset lehet. Az út hordalékaira leginkább az esős időszakok után kell számítani, így amennyiben tudjuk, hogy néhány órával vagy nappal ezelőtt heves esőzések voltak egy kanyargós útszakasz körül – főként a hegyekben –, akkor mindig elővigyázatosabban vezessünk. A Mecsekben vagy a Mátrában például rendszeresen azért hasalnak el a motorosok a nagyobb kanyarokban, mert az eső a dombokról az útra mossa a hordalékot, amin nagyon könnyű elcsúszni. Mivel az utakat rendszerint két nyomvonalon haladó járművek használják javarészt, ezért egy váratlanul felbukkanó hordalékkupacra szerencsésen is ráhajthatunk abban az esetben, ha ezek a járművek a hordalékot korábban még az út közepére hordták össze, illetve annyiszor áthaladtak felette, hogy két nyomvonalon is tiszta az út. Ha tehát váratlan esemény következik be, a legjobb amit tehetünk, hogy fékezés nélkül elvesszük a kezünket a gázról, és megpróbáljuk becélozni az egyik nyomvonalat úgy, hogy mire odaérünk, arra már ne dőljön a motor, hanem egyenesen és masszívan, mondhatni biztonságos helyzetben álljon.

Természetesen nagyon gyakran nem elég csak szimplán szerencsésnek lenni, így főleg ismeretlen, illetve idegen útszakaszokon érdemes jó előre megfontoltan motorozni. Ezáltal amennyiben egy kanyar felé közelítünk, mindig akkora sebességgel tegyük azt, hogy még legyen időnk korrigálni, tehát nem kell a lábtartóig bedönteni a motort, inkább csak annyira, hogy egy vészhelyzet esetén tudjunk reagálni, és egy esetleges fékezés se okozzon azonnal kicsúszás. Mindenki maga érzi, hogy mit tud kihozni a motorjából, éppen ezért ismeretlen helyen mindig legyen bennünk annyi, hogy még egy manővert ki tudjunk hozni a gépből. Akár ismerős, akár ismeretlen terepen járunk, akkor is érdemes betartani egy aranyszabályt, amire nagyon sok motoros valamiért gyakran fittyet hány. Ez nem más, minthogy soha ne kanyarodjunk és közlekedjünk a záróvonalon. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb kanyarnak az a legjobb és legideálisabb íve, de amennyiben ott döntünk, a fejünk, valamint a testünk nagy része már a szembejövő sávba esik, és amennyiben a szemből jövő lefelezi a kanyart, máris kész a baj. Elég ha csak egy kicsit koccanunk neki fejünkkel vagy kezünkkel a másik autónak vagy motornak, az már éppen elegendő lesz ahhoz, hogy egy óriásit bukjunk.

Természetesen még az elhangzottakon kívül is létezik néhány olyan taktika és praktika, amelyek megkönnyíthetik a biztonságos kanyarodást. Az egyik ilyen, hogy mindig találjuk meg a megfelelő kanyarodási pontot, amit a szakzsargon csak eltűnési pontnak nevez, hiszen az a helyet nevezik így, ahol az út lényegében eltűnik a szemünk elől. A kanyarok tekintetében ez azt jelenti, hogy az előttünk lévő kanyarulat szöge a látóhatár keretein belül meghaladt egy olyan pontot, ahol már úgy látjuk, hogy az út két széle teljesen összeér. Ezt általában csak a motorosok értik, hiszen bár egy autóból is megfigyelhető hasonló, de inkább motorozás közben találkozhatunk hasonlóval, hiszen két keréken mindig gyorsabb az élet. Egy kevésbé optimális helyzetben eltűnési pontnak nevezhetjük azt is, ha az úttest további részét valami eltakarja előttünk, például épület vagy egy erdő. Ez még nem jelenti azt, hogy egy nagyon éles kanyar jön, ez csak egy kanyart jelent, aminek mértékét az eltűnési pont helyes felmérésével tudjuk megállapítani a biztonságos kanyarodás érdekében. Ha ezt megtanuljuk, a kanyarok többé nem jelentenek számunkra akadályt!